Ajánló: Waczak-szálló

Monty Python-ban nyújtott kiemelkedő szerepe miatt szerettem meg John Cleese-t, és az ő iránti rajongásom miatt úgy döntöttem, hogy megnézem a Waczak-szálló című sorozatot, amely véleményem szerint egy igazi gyöngyszem. John Cleese a nagysikerű Monty Python sorozatból az utolsó öt részre kiszállt, mert szerinte csökkent a széria színvonala, és valami újat akart csinálni. Feleségével, Connie Booth-al megírta a Waczak-szálló epizódjait, majd az első évad 1975-ben világot is látott. A Waczak-szállóból összesen tizenkét rész készült, de a Cleese már az első évad után abba akarta hagyni a sorozatot, mert úgy érezte elérték a csúcsot. Végül a Monty Python oszlopos tagja engedett, és 1979-ben elkészült a második évad, amely az elsőhöz hasonlóan hat epizódból áll. A sorozat helyszíne Torquay, az „angol Riviéra”, ahol Basil Fawlty (John Cleese) a feleségével, Sybil Fawlty-val (Prunella Scales) egy hotelt működtet. Személyzetük két főből, Polly-ból (Connie Booth) valamint a Barcelonából érkező Manuel-ből (Andrew Sachs) áll.

A Waczak-szállóval kapcsolatban lehet azt mondani, hogy a humor elképesztően magas foka jelenik meg benne. A cselekmény helyzetkomikumokra, véletlen egybeesésekre, félreértésekre épül, amelybe néha vegyülnek egészen burleszkes vonások illetve néhány szürreális elem is. Sokkal klasszikusabb a humora, mint a Monty Python-é, amely az abszurddal operál. A Waczak szálló humora blőd, harsány, amely inkább francia stílusú, mint brit, de természetesen a brit is jelen van benne. Semmilyen ideológiát, valamint sem a társadalmat, sem a rendszert nem kritizálja, egész egyszerűen vicces.

Fawlty-Towers-Pic.jpg

A sorozat kulcsa Basil Fawlty karaktere, ő viszi a vállán az egésze koncepciót. Az epizódok cselekménye mindig abból ered, hogy Basil el akar titkolni valamit a felesége elől, ám ezzel hazugságok láncolatát indítja el, és a rész végén rendszerint lebukik. Basil karaktere körül forognak az események, az ő személyisége a gyújtópontja az eseményeknek. Egy kiállhatatlan, mániákus, hihetetlenül sznob, arrogáns, idegengyűlölő, prűd ember, aki mindenáron azt akarja, hogy csak előkelő vendégei legyenek a hotelnek, ehelyett azonban mindig a számára „csőcseléknek” tartott vendégekkel kell foglalkoznia. Kétségbeesetten próbál a felsőbb társadalmi réteghez tartozni, éppen ezért, ha megjelenik például egy orvos a szállóban, akkor nagyon be szeretne vágódni nála, de ennek rendszerint nagyon nagy szerencsétlenkedés lesz a vége. Basil-t rendkívüli módon idegesítik a körülötte lévők, frusztrációjának tárgya szegény, szerencsétlen Manuel, akit a szériában minden epizódban mind verbálisan, mind testileg is fenyít.

Fawlty-Towers 23.jpg

A Waczak-szállóban az a humoros, hogy hogyan működhet ez a hotel ilyen pocsék módon, és miért jönnek az emberek mégis ide, amikor már éppen elég történetet hallhattak a rossz kiszolgálásról. A humor forrása továbbá, hogy Basil, hogyan képes olyan pofátlanul viselkedni a vendégekkel, hogyan képes annyira felvágni azzal a munkával, amit el sem végzett. Mindeközben a pocsék teljesítmény és kiszolgálás mellett arrogáns és felsőbbrendűnek érzi magát, de a valóságban egy képmutató, csúszó-mászó, talpnyaló, ember. Konzervatívnak akarja fel tüntetni magát, de éppen azokat az értékeket gúnyolja ki.

Fawlty-Towers-The-Germans.jpg

John Cleese a sorozatban a humort egy magasabb szintre emelte. Én többször könnyezve röhögtem az eseményeken. A Waczak-szálló az a sorozat, ahol ténylegesen, minden gondolkodás nélkülözve röhögsz, nem csak simán nevetsz. Szeretném ajánlani a szériát azoknak, akik szeretik a francia és angol humort, és még egy kitétel: én szinkronpártolóként mondom azt, ha valaki elkezdi nézni, csak eredeti nyelven tegye, úgy az igazi. A lényeg, ha sorozatokról van szó, akkor a Waczak-szálló kihagyhatatlan.