Gus Van Sant-ot különösebben nem tartom nagy rendezőnek. A Good Will Hunting nem a szívem csücske nyálas története miatt, az Elefánt egy művészinek beállított öncélú fel-alá szaladgálás a kamerával, a Milk pedig egy tisztes, iparos munka, amely Sean Penn miatt marad emlékezetes. De van egy kiemelkedően jó húzása, ez pedig a Majd megdöglik érte. Természetesen ez az alkotás a legkevésbé ismert és elismert a rendező pályafutásából, de ezt már megszokhattuk Hollywoodban. Mindenesetre, hogy a filmet ajánlani tudjam, kénytelen leszek lelőni a poént, de azt gondolom, ha jobban megismerjük a főszereplőt, akkor nem történik semmi meglepő a zárlatban.

A sztori Suzanne Maretto-ról szól, aki a szakmában gyerekkori nevét, a Stone-t használja. Egy nő, aki sikeres akar lenni, és ezért mindent és mindenkit felhasznál, kihasznál, aki csak az útjába kerül. Férjhez megy Larry Maretto-hoz, aki apja „maffia” éttermében dolgozik. Suzanne egy nap rájön, miért nem tud még sikeresebb: a férje miatt. Kieszel egy tervet, és megöleti őt néhány fiatal tanulóval…

A történet alapján egy drámára vagy krimire asszociálhatunk. Az igazság az, hogy van benne rendesen mindkét műfaj elemeiből, de a rendező vígjátéki eszközökkel is dolgozik, és ezekből hoz létre egy rendszer és társadalomkritikus illetve médiakritikus szatírát. A Majd megdöglik érte rendezői szempontból egy precízen összerakott munka. Történetvezetése több idősíkon játszódik és a jelenetek éppen ezért nem időrendben követik egymást. Múlt és jelen váltogatja folyamatosan egymást, de ez nem kavarja össze a nézőt, sőt remek ritmust ad a filmnek. Amivel kiemelkedik a Majd megdöglik érte Gus Van Sant pályafutásából, az a film stílusa illetve annak vizuális megoldása. A rendező ugyanis a televízióból ismert műfajokkal, trendekkel meséli el a sztorit. Van itt dokumentumfilm, tényfeltáró illetve beszélgetős műsor. Gus Van Sant ilyetén filmes megvalósítása nagyon érdekes stílust eredményez, ezért is lehetetlen műfajba sorolni filmet. Az a zseniális húzás az alkotásban, hogy azzal a stílussal kritizálja a médiát, a televíziót és abban szereplőket, amelyekkel azok készülnek. Azért tartom a Sant legjobb filmjének, mert egyszerre tekinthető művészfilmnek valamint közönségfilmnek is, ellentétben többi munkájával, amely vagy túl művészi vagy túl kommersz. A Majd megdöglik érte ennek határmezsgyéjén mozog, de nem billen el semerre sem.

A stílus és a technikai megoldások azonban mind nem érnének semmit, ha Nicole Kidman nem parádézna Suzanne Stone szerepében. Amit ez a nő itt előad, az valami briliáns és felejthetetlen, a film történetének egyik legkiválóbb női alakítása. Sant nagyszerű formai megoldásai valamint rendszer és társadalomkritikája ebben a karakterben csapódik le, tehát nagy volt a felelősség Kidman vállán, hogy jól és érthetően illetve szatirikusan hozza elő a szerepben rejlő nehézséget. Sikerült neki, még hozzá frenetikusan. Érdemes tehát elgondolkodni Suzanne Stone jellemén. Ő egy olyan nő, aki megfelel korunk ideáljának valamint az amerikai álom által sugallt kívánalmaknak. Sikerre éhes, gátlástalan, önző, de emellett ostoba is. Egy igazi vérszívó nő, akit én – ha más nem - a South Parkban megismert Szivolához tudnék hasonlítani. Emellett pedig egy tökéletes pszichopata.

Suzanne az a nő, aki csak a külsőségeknek él, semmi belső érték sincs az életében. Azt gondolom, hogy ez a karakter is hasonló, mint az Amerikai pszichoban megismert Patrick Bateman, abból a szempontból, hogy a néző hozzájuk képest mérheti magát, hogy ő hol tart abban „fejlődésben”, amelyen a mai modern világban végigmegyünk. Ami viszont a számomra a legmegrendítőbb, hogy Suzanne-hez hasonló embereket bizony felfedezhetünk a televízióban, de akár a saját környezetünkben is. Bateman karaktere ennél tovább megy, Bret Easton Ellis következetesen végigvitt koncepciója bizony nagyon hatásos, de az már szerintem egy szinttel feljebb, mint ahol Suzanne tart. Visszatérve Suzanne-re, ő olyan mintha nem is létezne, mintha csak egy tárgy lenne. Ő csak mások vonatkozásában létezik. Mindig szerepben van, nincs őszinte megnyilatkozása. Minden gesztusa, megmozdulása csak mázok együttese, amely rajta van. Ezek a mögött a gesztusok pedig nincsen tartalom, totálisan üres belülről Suzanne. Ha ezeket levetkőzné magáról nem maradna belőle semmi, ugyanis erkölcsi és belső, érzelmi világa nincs neki, csak viselkedés mintákat követ, amelyek éppen az adott szituációkban kellenek. A film médiakritikai vonulata is Suzanne-en megy keresztül. Tudjuk, hogy a média vonzza a pszichopata egyéneket, de képzi is őket. Szükségszerűen azzá válnak a benne szereplők, hiszen folyamatosan hazudniuk kell maguknak és a tévénézőknek egyaránt illetve ahhoz, hogy a „körön” belül maradjanak minden gátlásukat le kell vetkőzni.

A mai modern korszellem szomorú velejárója az ostobaság, a butaság. Suzanne ebben sem szenved hiányt, például film végi halálát is ennek köszönheti. Egy teljesen elszállt ember ő, hiszen még a férjét is képes eltenni láb alól, mivel úgy gondolja akadályozza őt karrierje előre menetelében. Kihasználja három középiskolás suhanc érte való rajongását, sőt az egyiküket a lába közé is fogadja, csak azért, hogy utána végezzenek Larry-vel. Felmerül a kérdés, hogy Suzanne hogyan vált pszichopatává. Nehéz megmondani. Minden bizonnyal a mai világunk attitűdje, a reklámok, a televízió hatásai mérhetők rajta. Suzanne ezekből ért, reklámok, tévéműsorok szövegeit biflázza. Egy totálisan elszemélytelenedett lényt látunk a vásznon, amely egy nagyon erős jelenetben tárul elénk. Ez a jelenet pedig az, amelyben Suzanne kisétál a házból, ki az újságírók elé, a fények és kamerák bekapcsolódnak, a háttérben pedig az amerikai himnusz szól… Azt gondolom, ez mindent elmond Amerikáról és globalizált világunkról egyaránt.

Méltatni szeretném tovább Nicole Kidman-t, aki Suzanne gesztusait, vonásait és azok ürességét zseniális módon mutatja meg. Olyan démoni, olyan kiállhatatlan némber, hogy én hiába imádom őt, mint színésznőt, és azt gondoltam soha nem fogok ellene szurkolni filmben, de mégis megtörtént. Annyira briliánsan alakít, hogy teljesen megutáltam Suzanne-t, a halálát kívántam. Kidman pályafutásában egyedülálló ez a szerep, amely szerintem kiemelkedik az összes többi lehengerlő alakítása közül is. Egyébként a mellékszerepekben feltűnik a Larry-t játszó Matt Dillon valamint a fiatal Joaquin Phoenix és Casey Affleck.

A Majd megdöglik érte egy remek film, egy egészen kivételes színészi alakítással, mély mondanivalóval, de mégis szórakoztatóan előadva. Tökéletes kikapcsolódást nyújt, és még gondolkozni is lehet és érdemes rajta.

Gaál Csaba