Egy sötét erdőben menekül a főszereplőnő egy titokzatos, láthatatlan gonosz elől. Mi csak az általa erősen szorított kézi kamera képéből informálódunk, melynek képe folyamatosan ugrál. Egyedül az összefolyó erdőt és a hősünk sikolyait észleljük, rejtélyesen keveset látunk az összképből, ezáltal szokatlanul elveszítjük biztonság-érzetünket. Legalábbis, ha a film jól elkészített, a történet jól felépített és borzongás is a helyén van. Ez a cikk az áldokumentarista, kézi kamerás horrorfilmek történetét, sikerét és elterjedését taglalja. 

Blogunk, már egy bejegyzés erejéig írt a műfaj egyik képviselőjéről, név szerint a Parajelenségek-széria legújabb tagjáról a Parajelenségek 4-ről. Mint az a cikkből kiderül, az említett film jelentősen alul teljesítette a nézők elvárásait, hiszen a Paranormal Activity első része 2007-ben egy újraindítása volt a found footage daraboknak. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük először szemügyre, ennek a filmes jelenségnek a történetét. 

Az első népszerű hátrahagyott felvételeken alapuló alkotás az 1980-as Cannibal Holocaust. Az olasz film igazán nagy nyomot hagyott a filmtörténetben, hiszen botrányos megjelenése nagy port kavart, egészen pontosan akkorát, hogy a film rendezőjét, Rugerro Deodatot 10 napra börtönbe zárták, gyilkosság vádjával, mert olyan hitelesen ábrázolta a szereplők halálát, hogy tényleg elhunytnak hitték őket. Az ügy természetesen tisztázódott, a színészeknek nem esett bántódásuk, nem úgy hét állatnak, melyeket a forgatás során öltek meg az alkotók, a nagyobb realizmus elérése érdekében. Ezek a tények talán akkor még nem is tudatosan, de alátámasztottak az áldokumentarista horror egyik fő építőelemét, mely az, hogy a nézőben gyanút ébresszenek a film valós mivolta kapcsán. Ez a realitás meg is hozta az anyagi sikert, annak ellenére, hogy a Cannibal Holocaustot több országban betiltották, vagy csak annak cenzúrázott változatát engedték a nagyközönség elé. 

Ehhez a fajta módszerhez nyúltak vissza, 19 évvel később az immár kulthorrornak számító Blair Witch Project, avagy Ideglelés készítői. Nem titok, hogy a film legfőképpen az azt övező, talán akaratlanul elindult reklámkampánynak köszönheti sikerét. A megjelenést követően számos weboldal indult, melyek az egyébként valódi Blair boszorkány legendához fűződő háttér információkat mutatták be, olykor fiktív sztorikat írtak le a tapasztalataikról, az erdőben. A film után jelentősen nőtt az erdőt meglátogatók száma is, hiszen a forgatás valóban azon a helyen zajlott, ahol ez a legenda született. Azonban ez a produkció már nem a nyílt erőszakra tette a hangsúlyt, mint ahogyan az a Cannibal Holocaustnál zajlott. A film három főiskolásról szól, akik a Blair boszorkány történetéről forgatnának dokumentumfilmet, nem sok sikerrel, hiszen a kiruccanást maga a boszorkány szelleme zavarja meg. Esténként titokzatos hangokat hallanak és valaki mintha követné őket, jeleket hagy nekik. A három fiatalnak szembesülnie kell a rajtuk minél jobban eluralkodó pánikon, mely idővel konfliktusokat okoz köztük és további akadályokat generál számukra. A film legnagyobb erőssége talán az, hogy kérdéseket vet fel a nézőben, elgondolkozunk rajta, hogy ez tényleg megeshetett és hogy lehetséges, hogy a szereplők csupán saját magukra hozták a frászt, mivel túlságosan belemélyültek a legendába és csak bemagyarázzák maguknak a történéseket, egészen amíg be nem csavarodnak. Ezzel született meg a found footage következő építő eleme, a bizonytalanság. Nem mellékes, hogy mivel a diákok javarészt a saját elméjükkel harcoltak és nem a boszorkánnyal magával, nem kellett különféle speciális effektusokhoz, valamint különféle pénzt igénylő eszközökhöz nyúlniuk. Ez okozta az alacsony költségvetést, mindössze 60 ezer dollárt. Ezzel el is érkeztünk a zsáner következő állomásához.

Ezzel kezdődött. Blair Witch Project, 1999. A film eszközeit, mellyel nagy sikerre tett szert, sok másik found footage film használta fel.

Alacsony költségvetés, 2007. Akár így is nevezhették volna Oren Peli filmjét, mely afféle defibrillátorként szolgált a műfajnak, hiszen az Ideglelés óta nem készült érdemleges kézi kamera horror. A Parajelenségek viszont nem hiába foglalta el a "found footage trónt", hiszen nagyszerűen elemezte ki az elődök praktikáit és egy kitűnő atmoszférával rendelkező remek horrort hozott létre. A történet egy házaspárról szól, kik napról napra furcsább események tanúi lesznek, így hát eldöntik, hogy kamerával fogják megörökíteni a képtelen jelenséget. Idővel bizonyossá válik, hogy a házat egy gonosz démon szállta meg és egyre durvább dolgokat művel a házban. A pár ördögűzőt hív és mindent elkövet, a szellem elűzése érdekében, de mindhiába, hiszen a szálak tragikusan zárulnak. A Parajelenségek első része nem hagyott kivetnivalót, a sokk a helyén volt és a film végig feszült volt, nem ülepedett le. A széria védjegyévé váló káosz az utolsó 10 percben már itt is jelen volt.

Nagy gógyira vall, hogyha valaki ilyen jól tudja kikeverni a filmtörténet során már láthatott receptet, a found footage műfajon belül, mint ez a film. Nagyszerűen emelték a már leírt elemeket át a saját alkotásukba, az igazi sikert pedig ez hozta meg. Mégis mekkora sikert? Letaglózó értékű, mindössze 15 ezer dollárból összedobott film több mint 100 milliót hozott vissza. Ez volt az utóbbi évek egyik legnagyobb pénzügyi eredménye, nem volt hát meglepetés, hogy a világon minden amatőr filmes szeme felcsillant a produkció láttán. Ez nem csoda, hiszen egy pofonegyszerű módszere volt ez a feltörésnek. Nem kellett hozzá mindössze egy kézi kamera valamint egy többnyire ötletes sztori és már mehetett a forgatás. Az áldokumentarista filmek elöntötték a piacot, így hát a műfaj a 2007-et követő években élhette meg reneszánszát. 

Egyik figyelemre méltó alkotása ennek a korszaknak a spanyol REC. Jaume Balagueró és Paco Plaza közös filmje egyik kedvenc horror filmem, hiszen ötletesen használja fel a kamera horror műfajt, a found footage jól bele van építve a sztoriba is. Egészen pontosan egy spanyol reality show egyik epizódját láthatjuk, mely borzalmakba fullad. Ángela és Pablo a "While you're Asleep" című esti műsor munkatársai egy tűzoltóállomást látogatnak meg, hogy bemutassák a munkájukat. Egy társasháznál jeleznek vészhelyzetet, a két főszereplő pedig a tűzoltókkal tartanak. Hamar kiderül, hogy nem mindennapi riasztás megy végbe, hiszen a látszólag őrült öregasszony tombolása mellett még a házat is karantén alá vonják és percek alatt elszabadul a pokol. Kiderül, hogy egy cseppfertőzéssel terjedő vírus veszi el az emberek józan eszét és alakítja őket vérszomjas állatokként viselkedő zombikká. A film egy percre sem ül le, végig feszült és ijesztő. A motiváció is a helyén van, nem esik bele a tipikus found footage hibába, amikor a nézőt idegesíti, hogy ezt és ezt a jelenetet a valóságban sem vennék szalagra, a filmben miért tették? Tisztában vagyunk vele, hogy a műsorvezetőnő, Ángela nagy pénzt sejt, hogyha dokumentálják a természetfeletti eseményeket. A széria eddig három részt élt meg, sajnos egyik sem alkotott olyan maradandót mint az első rész, sőt a harmadik rész egyenesen pocsék volt. A második darab átlagosra sikerült, az elsőt jegyző gárdától, ám sok olyan szálat vontak bele a történetbe, melynek már abszolút nem lett volna ott helye. Ennek ellenére mindenképp nézhető volt, még ha az elkészülése talán nagy részben csak a nagy pénzügyi sikeren felbuzdulva történt meg. A harmadik REC filmet pedig már csak az egyik alkotó jegyezte, Paco Plaza. Itt már a kézi kamera is csak a történet feléig látható. Valamint, az széria alkotói bejelentették már a negyedik részt is, melynek szereplőgárdájában ismét ott tudhatjuk az Ángela Vidalt megtestesítő Manuela Velascot, és hivatalos források szerint, a rendező Jaume Balagueró lehet. 

A műfaj természetesen nem csak az Európai filmesek fantáziáját mozgatta meg erősen, hiszen nem kevés áldoku film készült a USA-ben is. Maga a spanyol REC sikere is teljesen lázba hozta Hollywoodot, el is készült az amcsi remake, a Karantén. A Jennifer Carpenter (Dexter, Ördögűzés Emily Rose üdvéért) főszereplésével készült film inkább ikertestvére, mint remakeje a spanyolnak, hiszen a történet és a legtöbb jelenet száz százalékig megegyeznek egymással. Ennek ellenére a Karanténnek is elkészült a második része, amely már egy teljesen különálló (de az alap történethez ragaszkodó) sztorival operált, éppen ezért el is bukott. Amerikai próbálkozás még a horror műfajból kiváló Cloverfield is, ami inkább katasztrófává vagy sci-fivé avanzsált. A visszajelzései meglehetősen pozitívak voltak, a büdzsé is kellően alacsony volt, melyet a mozi majdnem négyszeresen meg is térített. A sztori egy csoportról szól, akik New Yorkba látogatnak, amit sajnálatos módon egy Godzillára hajazó hatalmas szörny támad meg. A film a csapat túlélési próbálkozásairól szól, a katasztrófa sújtotta Nagy almában. És, ha már Amerika, természetesen a Parajelenségek is folytatta menetelését, de a dolog a negyedik részre már csúnyán kihűlt. Ezt nem kívánom részletezném, Parajelenségek 4. cikkemben már jellemeztem mind a négy filmet. 

Gyanúkeltés, kevés információ közlése, kérdések ébresztése és alacsony költségvetés. Ez lenne hát a recept a sikeres found footage filmhez? Nem tudhatjuk biztosan, amíg nem találjuk meg a műfaj alfáját, azonban az már teljességgel biztos, hogy a napjainkban százával készülő kézi kamera horrorfilmek ezen hozzávalókkal dolgoznak. Folytathatnánk még a sort; Grave Encounters, Atrocius, Evidence, Sinister, Tunnel, The Last Exorcism és így tovább... Egy dolog biztos, a zsáner jött, látott és győzött, de sajnos már nem bír akkora újdonság értékkel egy-egy ilyen alkotás, hogy a készítői tényleg sikeresen berobbanjanak a nagyjátékfilmek világába. Ennek ellenére az áldokumentarista horror még mindig körülbelül sima útnak bizonyul a könnyű pénzhez jutáshoz, a híres rendezővé váláshoz, a nemzetközi elismeréshez, ki ki mit szeretne Hollywoodtól. 

White.