A szuperhősök köré már a 20.század közepe felé egy egész szubkultúra épült amit az utóbbi 10 évben a filmipar nagy erőfeszítéssel próbált új életre kelteni a nagy költségvetésű és változatos minőségű szuperhősfilmekkel. Elég csak a Nolan-féle Batman trilógiára, vagy a Marvel Bosszúállóira gondolnunk. 2012 Decemberében a Warner Bros. nyilvánosságra hozta vadonatúj Superman filmjét, Man of Steel, azaz Acélember címmel. A tovább gombra kattintva megnézzük milyen lett.

Az Acélember előzeteseiből két dolog derült ki, jó stáb és egy sötét, karakter-alapú sztori, a Batman filmekhez hasonlóan. Végül, szerencsére csak az elsőt teljesítette. Nolan most csak producerként tevékenykedett és erősen kétlem hogy a nevén kívül bármit is adott volna a filmnek, ezzel szemben Zack Snyder valószínűleg élete legnagyobb lehetőségét kapta meg. A színészek nem kiemelkedően jók, de kifogásolhatatlanul teljesítik a feladatukat.

A történet első pár percét a Kryptonon töltjük ahol láthatjuk a bolygó és az azon élők problémáit majd láthatjuk ahogy a csecsemő Kal-el-t elküldik a földre hogy ne essen bántódása. Innentől a film a felnőtt Clark élete és gyerekkori emlékei között ugrál amit egyáltalán nem nehéz követni. A film háromnegyedénél pedig minden visszatér egy lineáris síkra, a végső csatához.

A film rettenetesen egyszerű és ez nagyon illik hozzá. Nem fogalmaz meg társadalomkritikát, nem magyaráz és nem próbál több lenni mint ami. Akár a teljes történet elférne egy A/4-es oldalon, viszont ebből egy két és fél órás filmet készítettek, ami talán egy kicsit nyújtott de nem zavaróan. A látvány nagyon gyakran háttérbe szorítja a cselekvényt, de ez még jól is jön, hiszen a harc alatti pusztítás katasztrófafilmeket söpör le az asztalról.

Nem sok minden mondható el erről a filmről. Egy látványfilm és óriási méretű pusztításon és egy-két vicces jeleneten kívül nem nyújt sokat. Egyszerű és szerethető és véleményem szerint talán a legjobb Superman film.

Volosinovszki Bence