Ha a zseniális színész, Sean Pean, néhanapján rendezésre adja a fejét, abból biztosan valami nagyszerűség fog kisülni. Sajnos rendezései nem váltanak ki akkora visszhangot a médiában, mint színészi kvalitásai, és éppen ezért kevesen ismerik filmjeit. Fontosnak tartom, hogy ajánljam az 1995-ben készült Menekülés az éjszakába című alkotását, mert aktuális és komoly témát bont ki benne Penn.

A történet szerint Freddy Gale (Jack Nicholson) lányát egy John Booth (David Morse) nevű ember autójával véletlenül elütötte, és a hét éves kislány meghalt. Ezek után Freddy különböző bordélyházakban tengeti életét, képtelen feldolgozni lánya elvesztését. Feleségétől (Anjelica Huston) elválik, tönkre megy az élete. Freddy megfogadja, hogy megöli Booth-t. Hat év után a börtönviselt férfi szabadul, az apa pedig készen áll arra, hogy beváltsa ígéretét…

A film tartalmát olvasva a néző egy tipikus hollywoodi sztorira gondolhat, ahol az apa megbosszulja lánya gyilkosát. De nem Sean Penn rendezésében. Ő egy olyan – a szó nemes értelmében vett – baloldali gondolkodású figura, aki nem a sablon trendeket követi, hanem a saját érzékiségét és gondolatait teszi bele alkotásaiba. Hollywoodban létezik egy „tömörülés”, amelyet Tim Robbins, Susan Sarandon, Jack Nicholson és Sean Penn alkotnak. Nem véletlen, hogy Penn 1995-ben Robbins Ment meg, uram című filmjében játszott, amely a Menekülés az éjszakába című filmhez hasonlóan a megbocsátásról és kegyelemről szól.

A Menekülés az éjszakába egy ízig-vérig szerzői alkotás, hiszen Penn írta és rendezte is a filmet. A cselekmény lassan halad, de líraisággal és érzelmekkel van feltöltve. A film jellemzője, hogy nagyszerű jelenetekkel van tele. Már az első képsorok is emlékezetesek: párhuzamos vágással látjuk, amint Freddy egy lebujban szórakozik, míg az anya egy terápián tartózkodik, és próbál túllépni lánya elvesztésén. Penn ezzel a megoldással érzékelteti a két szülő, hogyan dolgozza fel lányuk halálát. A rendező szépen mutatja be Freddy valamint Booth emberi kapcsolatait. Az apának gyakorlatilag nincsen senkije, a volt feleségével sem képes beszélni. Ellentétben Booth-al, aki rendezi viszonyait, megpróbál leszámolni múltjával. A sztori egyik ékköve Booth, aki nem egy vérengző gyilkos, csak egyszer hibázott, azonban a börtönben megnemesedett, szinte megvilágosodott és eltökélt célja, hogy Freddy lelkét megmentse. Ez így mind giccsesen hangozhat, de Penn remekül adagolva, a főhősökkel azonosulva teljesen átélhetővé teszi az egészet. A két karakter találkozásai pedig szenzációsak, ezek a csúcspontjai a filmnek. Lényegében kétszer „párbajoznak”, de ezek rendkívül groteszk és feszült jelenetek, amelyek megváltoztatják az alkotás további folyását, és kirángatnak a cselekmény lassú sodrásából. A rendező kiválóan alkalmazza ezekben a jelenetekben a beállításokat és kompozíciókat.

A Menekülés az éjszakába a megbocsátásról, a kegyelemről, a bűnről és a bűnhődésről szól. A rendező egyenlően kezeli a két főhőst, nincs jó és rossz. Arra próbál rámutatni, hogy a bosszútól hogyan lehet eljutni a megbocsátásig. A két főhős sorsa végleg összekapcsolódott a balesettel, és Booth érzi a felelősséget a tettéért, és szeretné helyrehozni a hibáját. Tudja, hogy a lányt nem képes visszahozni, de Freddy életét megmentheti. Kétszer végezhetne a férfival, mégsem teszi meg. Az apa pedig nem gyilkos, csak annyira elveszett és esendő, és ebből a úgy érzi csak akkor szabadulhat, ha megöli lánya „gyilkosát”. Zseniális a film zárlata, óriási katarzis, bevallom én megkönnyeztem. Nem gondoltam erre a végre. A Menekülés az éjszakába az az alkotás, ahol a rendező „beáldozta” a cselekményt a hatalmas katarzis kedvéért. Félreértés ne essék, kiváló az alkotás az utolsó húsz percig is, de ami utána következik… Na, azért érdemes filmet készíteni.

A színészek remekelnek. Jack Nicholson merőben mást hoz, mint amit megszokhattunk tőle. Nem az ördögi, hanem érzékeny oldalát mutatja meg, bizonyítva elképesztő színészi nagyságát. Egy esendő, szánalmas, kiszolgáltatott figurát hoz, nagyszerűen képes átadni szenvedő apa szívet tépő szenvedését. Heves érzelmei tökéletesen jelennek meg a vásznon, nagyon együtt lehet vele érezni. John Booth szerepében pedig a szinte mindig gonosz karaktert hozó David Morse parádézik. Nem hittem volna, hogy tud ilyet is ez a színész, le a kalappal előtte. Nagyon átható tekintete van, tökéletesen azonosulható. Látható az arcán a megbánás, a lelkiismeretével való viaskodás.

Remélem kellően fel keltettem a figyelmet a Menekülés az éjszakába című filmhez. Mindenkinek ajánlanám. Egyrészt azoknak, akik egyetértenek a rendező gondolkodásával, másrészt azoknak, akik másképp cselekedtek volna a két főhős helyében. Rendkívül erős dráma, remek alakítások, nagyon jó kameramunka, egy brutális katarzis és egy elgondolkodtató, aktuális téma. Ezt tudja a Menekülés az éjszakába.