A rabszolgatartó időszak az egyik legsötétebb foltja az amerikai történelemnek. Elég sok alkotás készült ebben a témában, de nem igazán tudott senki sem értékes, pátosznélküli filmet bemutatni az amerikai feketék szenvedéséről. A 12 év rabszolgaság rendezője, Steve McQueen kötelességének érezte vászonra vinni Solomon Northup igaz történetét. Az eredményt látva úgy gondolom, nem okozott akkora csalódást a rendező, mint azt én az elején vártam ettől a koncepciótól.

A cselekmény 1841-ben kezdődik. Solomon egy fekete szabad ember, akit egy üzleti útja során elkábítanak és eladnak rabszolgának. Megfosztják nevétől és múltjától. A neve az „új életében” Platt lesz. Solomon felismeri azt, hogy a túlélés érdekében nem szabad felfednie műveltségét.

A rendező nem bízott sok mindent a forgatókönyvre, inkább a rendezést próbálta maximálisan megoldani. A karakterek nagy része ki van dolgozva, de elég sablonosak. A sztoriban nincsenek nagy húzások, fordulatok. A történet csordogál, bár ettől függetlenül van benne néhány kimondottan jó jelenet. Látszik, hogy Steve McQueen nagyon el akarta mesélni ezt a történetet. Éppen ebben az erőlködésben látom a hibát, amely a hatásvadász képekben csúcsosodik ki. Ilyen képek, azok, amelyekben Solomon-t többször mutatják minimum egy percig, amint a távolba réved, de ezeken én nem tudtam meghatódni. Ez a fajta művészieskedés emlékeztet a rendező korábbi filmjére, Az éhségre, amelynél gyötrelmesebbet, unalmasabbat még aligha láttam. Negatívumnak érzem azt, hogy nem tudtam azonosulni a főhőssel, nem ismertem meg igazán őt. Nagyságrendekkel jobb film lehetett volna, ha Solomon lelkivilágára több hangsúlyt fektet a rendező. Továbbá Solomon kijelenti valahol a történet elején, hogy ő nem túlélni, hanem élni akar. Mégsem ehhez a tartja magát, éppen az ellenkezőjét látjuk megvalósulni. Meg kell még említenem, hogy túlzónak éreztem a főhős első gazdájának feketék iránt irányuló kedvességét. Ez a fajta embertípus egyszerűen nem létezhetett az 1840-es években a déli, rabszolgatartó államokban.

De ezen felsorolt negatívumok ellenére mégis jó filmnek tartom a 12 év rabszolgaságot. Hogy miért? Mert a rendezői koncepció egy részét sikerült megvalósítani. Az mindenképpen kiemelendő, hogy Steve McQueen nem elfogultan mutatja be a feketék helyzetét, hanem megpróbálja objektíven nézni ezt a helyzetet. Nem akarja megfejteni, hogy miért alakult ki a rabszolgaság. Bemutatja ezt a rendszert annak minden keménységével és mocsokságával együtt. A rabszolgatartókat nem velejéig gonosznak, hanem szánalomra méltó, esetlen, begyepesedett gazdagoknak láttatja, olyanoknak, amilyenek valójában lehettek az ott élő fehérek. A film erejét a brutális, elképesztően durva jelenetek adják. Ott vannak például azok, amikor a fekete kislányt, Patsy-t, irdatlanul megvesszőzik, fejbe dobják vagy megerőszakolják. Ezeknél a részeknél megborzong a néző, főleg mikor meghallja Patsy csontig hatoló sírását, visítását. De meg kell említeni a verbális kínzásokat, amelyeket Solomon második gazdája és felesége követnek el saját feketéikkel szemben, ezek is jól példázzák a fehérek és feketék, rabszolgatartó és rabszolgák viszonyát. A film hatalmas erősségei közé sorolandó a blues zene gyökerét jelentő fekete rabszolgák által előadott énekek. Briliáns módon jelennek meg a történet egy-egy pontján, és zseniálisan adják vissza a feketék szenvedését.

Szerintem a film egyik legerősebb jelenete az, amikor Solomon kötéllel a nyakán egyensúlyoz az életben maradásért, és a háttérben láthatjuk, ahogy sorstársai előjönnek rejtekükből, de félelmük miatt nem segítenek a főhősnek. Ezt majdnem egy percig láthatjuk, egy beállításból végignézve az egészet. Hátborzongató. A 12 év rabszolgaságból két nagyszerű alakítást lehet kiemelni. Az egyik Michael Fassbender-é, aki nem először bizonyítja, hogy szikrázó tehetség. Nagyon karizmatikus a pszichopata rabszolgatartó szerepében. A másik Lupita Nyong’o-é, aki egészen megdöbbentő alakítást nyújt a folyamatos megaláztatást kapó Patsy szerepében. Chiwetel Ejiofor számomra nem annyira meggyőző, mint ahogy a kritikusok látják ezt.

A 12 év rabszolgaságról elmondható, hogy hibái ellenére témájában talán a legjobb alkotás, amelyet valaha készítettek. Csak sajnos érezhető az a  szándék, amely néhány rendezőt elkap pályafutása során. Jelesül az, hogy az Oscart kapjon. Steve McQueen pedig az első fekete lehet, aki rendezőként kiérdemli a díjat…

Gaál Csaba