Kult: Mike Nicholsra emlékezve

83 éves korában elhunyt Mike Nichols. Egy kiváló rendezőt vesztett a filmszakma, aki számos remekművel írta be magát a filmtörténelembe. Az utóbbi években már keveset tűnt fel híradásokban, nem is rendezett. Én azt tapasztalom, hogy nem látták annyian alkotásait, mint kéne. Vagy ha éppen látták, azt sem tudják ki az a rendező, és miket kellene még nézni tőle. Számomra ezért is releváns Nichols. Én úgy látom soha nem volt igazából felkapott rendező, kivéve talán a 60-as éveket. Nem láttam az összes filmjét - de szerintem a legjobbjait igen - éppen ezért nem listát fogok írni, hanem kiemelik közülük hármat. Megpróbálok rávilágítani különböző műfajokra, amelyeket kiválóan vitt vászonra.

6a00d8341c630a53ef013483a371db970c.jpg

Nem félünk a farkastól

 

Nichols nagyon ért a dráma feldolgozáshoz, amelyet rögtön az első alkotásában meg is mutatott. Szinte hihetetlen, hogy valaki elsőfilmesként elkészíti a világirodalom egyik legkiválóbb drámájából az egyik legjobb filmet, amely valaha a vászonra került. A történet négyszereplős, akik közül hárman egyetemi tanárok. George és felesége, Martha egy partiról hazaérve, kicsit spiccesen kapnak egy telefonhívást, hogy mindjárt jön hozzájuk egy házaspár látogatóba. Nick és Honey érkezésével pedig elszabadulnak az indulatok.

Az idősebb házaspár férfitagját Richard Burton, míg női felét Elizabeth Taylor játssza. Azt gondolom, nem kell őket bemutatnom senkinek. Ők a film idején a való életben is házasok voltak, és legendásan rossz viszony volt köztük. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolat. Na, a filmben éppen ezt látjuk viszont. Egy megkeseredett házasságot, ahol szerepeket illetve kisded játékokat játszanak, csak azért, hogy fenntartsák a házasság látszatát. Mint említettem egyetemi tanárokról van szó, éppen ezért a dráma nagyon intellektuális. Martha és George elképesztően erős riposztokat vágnak egymás fejéhez, amely kihatással van a fiatal házaspárra is. Az szerintem külön érdekesség, hogy a drámába bele van írva, hogy a szereplők egyre jobban lerészegednek, ennek megfelelően egyre jobban szabadulnak fel a gátlások is.

whos-afraid-virginia-woolf.jpg

Mike Nichols tehát egy briliáns alapanyagot kapott, amit briliánsan vitt vászonra. Azt gondolom, ez a film hibátlan. Nichols nagyszerűen oldotta meg, hogy a film mozgalmas és izgalmas is legyen. Remek képi megoldások, az ellentéteket nem csak a szövegben, hanem a szereplők közti gesztusokban, a térközben is érezni. Taylor és Burton fenomenálisak együtt, és legjobbjukat nyújtják, ami szerintem köszönhető a nagyszerű rendezői instruálásnak is. Egy brutális erejű és lehengerlő alkotás a Nem félünk a farkastól 1966-ból, mindenkinek kötelezően ajánlott.

Diploma előtt

 

Egy évet ugrunk, és Nichols elkészíti talán legismertebb, de mindenképpen legelismertebb alkotását. Oscart, Golden Globe-ot, Bafta-díjat nyert a rendezéséért, nem érdemtelenül teszem hozzá. A Diploma előtt főszereplője Benjamin Braddock (Dustin Hoffmann), egy fiatal egyetemista srác, aki nem igazán tudja mit kezdjen még az életével. A gátlásos fiú élete akkor változik meg, amikor elcsábítja őt szüleinek a barátja, Mrs. Robinson (Anne Bancroft). Viszonyukban Benjamin férfivá válik, egyre magabiztosabb lesz. Amikor azonban hazaérkezik Elaine (Katherine Ross), Mrs. Robinson lánya, Benjamin szerelmes lesz belé…

A Diploma előtt sztorija első olvasatra egy gyenge romantikus komédiának tűnik, de nem az. A filmet nézve jöhetünk rá hogyan is kell egy filmet megrendezni. Nichols rengeteg nagyszerű képi megoldást használ. Említhetném például a kis búvárt Benjamin mögött az akváriumban, amely felvezeti a néhány jelenettel későbbi búvár jelenetet, amelyben Benjamint a szülei kényükre-kedvükre mutogatják másoknak. Vagy talán a leghíresebb beállítást, amikor Benjamint Mrs. Robinson behajlított lába alatt látjuk, amely azt gondolom beégett mindenki retinájába, aki látta azt a képet. De ezeken kívül is számtalan zseniális képsort láthatunk. A rendező nagyszerű érzékkel elegyíti a drámát a vígjátéki elemekkel. Számtalanszor lehet nevetni Benjamin szerencsétlenkedésén, a szülei és barátaik képmutató magatartásán. Alapvetően mégis egy dráma szerintem, amely reflektál a kor amerikai társadalmára, de kőkeményen. Az derül ki a filmből, hogy a szülők nem tudnak alternatívát nyújtani gyereküknek. Benjamin nem tudja mit csináljon, csak azt tudja, azt nem akarja csinálni, amit a szülei csinálnak. A film azért örök érvényű, mert ma is megérinti azokat a fiatalokat, akik el akarnak távolodni a szüleik, a társadalom értékrendjétől, és a maguk útját szeretnék járni.

mailer_the-graduate.jpg

A Diploma előtt igazából egy hippifilm. A fiatalok lázadnak a társadalmi konvenciók ellen. Nichols nem fest jó képet a fiatalokról, hiszen totális kilátástalanságban vannak. Jó példa erre a film zárása, ahol Benjamin megszökteti Elaine-t az esküvőjéről, felülnek egy buszra, majd néznek ki a fejükből. Nincs jövőjük. Kulcspont az alkotás elkészítésének éve. 1967-ben már formálódott a hippizmus, amely csúcspontjának tekinthető az 1968-as vagy az 1969-es év, és amely mozgalom hatással volt a filmre, és véleményem szerint a film is magára a hippizmusra.

Nichols rendezői nagysága azt gondolom itt mutatkozott meg leginkább pályája során. Minden tökéletes ebben a filmben. A kamerakezelés, a színészek kiválasztása és a szerepek eljátszása, a kiváló Simon and Garfunkel zenék, amelyek máig reprezentálják a filmet. A rendező nemcsak a sztoriban, hanem az eszközökben is – ha lehet ilyet mondani – megelőzte a korát. Spielberget, Lucast, meg Coppolát szokták emlegetni, mint az Új-Hollywood megteremtőit, ami igaz is, de a Diploma előtt megelőzi őket mind dramaturgiailag, mind eszközökben, mind rendezésben.

 

A 22-es csapdája

 

Nichols harmadik filmje 1970-ben készült, ugyanabban az évben, mint a Kelly hősei. Miért fontos ez? Mert mindkét alkotás a háborút figurázza ki, csak a Kelly hősei humoros, míg Nichols alkotása keserűbb szempontból, bár rengeteg vígjátéki elemmel dolgozik a rendező.

A történet 1943-ban Olaszországban játszódik, főhőse Yossarian, aki az amerikai légierő tagja. Örökké lázad, fel akarja mentetni magát a szolgálat alól, ezt azonban nem teheti meg, mert a 22-es csapdája nem engedélyezi ezt. Mi a 22-es csapdája? Hagy éljek a könyv szerzőjének, Joseph Hellernek a szavaival: „Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.” Nos ilyen ez a háború, vagy - szélesítve a kört - ilyen az egész életünk? Paradoxális, minden önmagának ellentmondó folyamatok összessége az egész világ, ez sejlik fel a könyvből illetve az alkotásból is.

catch_22_film_im_desperate.jpg

A film nagyon jól visszaadja a könyvben rejlő hihetetlenül szatirikus és groteszk világot. Szerintem Nichols remekül döntött, hogy nem gondolta tovább a könyvet, hanem hasonló szellemben, a sztorin nem változtatva meséli el a történetet. Jól ítélte meg, hogy ez úgy van jól, ahogy Heller megírta. Az őrület, a banalitás, az emberi nyomorúság, a szürreális világ nemcsak minden képkockán van jelen, hanem ott van minden karakterben, amit Nichols kiválóan hozott ki színészeiből. Fontos megemlíteni az impozáns szereplőgárdát. Alan Arkin, Orson Welles, Anthony Perkins, Martin Balsam, Jon Voight, Martin Sheen mind nagyon jók a szerepükben. A 22-es csapdája méltó a Kelly hőseihez, méltó azokhoz a háborús filmekhez, amelyek nem a háború dicsőségét hazudják, hanem megmutatják annak embertelen arcát.

Végezetül megemítenék néhány Mike Nichols-filmet, amelyet megnézésre és meg nem nézésre ajánlok, hangsúlyozom csak azokból, amiket láttam már. Egyről már írtam, amikor a 10 legjobb Meryl Streep filmet választottam ki. Ez az Angyalok Amerikában című minisorozat volt, amely mindenkinek kötelező, mert zseniális. A Közelebb az Angyalok Amerikában és a Nem félünk a farkastól című filmekhez hasonlóan egy dráma adaptáció, és nagyszerű film Clive Owen-nel, Natalie Portman-nel, Jude Law-val és Julia Roberts-el. A Silkwood egy veszélyes anyagokkal dolgozó nő története, aki lázad a gyár ellen, ahol dolgozik, mert a gyár vezetői nem tartják be az előírásokat, veszélybe sodorva a dolgozókat. Egy igaz történet remek feldolgozását láthatjuk Meryl Streep-el a főszerepben. Szintén Streep-el dolgozott együtt a Képeslapok a szakadékból című filmben, amely egy kokainista színésznőről szól, aki az anyja árnyékában éli életét. Egy közepes alkotás, de nézhető, megint Streep-el a főszerepben. Amitől eltanácsolnám a nézőket az a Féltékenység című film, amelyet az sem ment meg, hogy Jack Nicholson és Meryl Streep játszanak benne. Szörnyen érdektelen, és gyenge film. Valamint én nem ajánlanám a Charlie Wilson háborúját sem, borzalmasan nyálas és ízléstelen. Igazából egyszer meglehet nézni, de csak és kizárólag Philip Seymour Hoffmann miatt, aki zseniálisat játszik, mint mindig.

Nos, remélem kellően megadtam a tiszteletet Mike Nichols-nak, aki zseniális alkotásokat hagyott ránk és az elkövetkezendő generációkra. Nyugodjon békében, Mr. Nichols!

Gaál Csaba