Egy újabb Fábri Zoltán filmet szeretnék ajánlani, a Két félidő a pokolban illetve a Hannibál tanár úr után. Hiába, szerintem ő a legnagyobb magyar rendező, ezért ő készítette a legkiválóbb alkotásokat kis hazánkban. Az ötödik pecsét 1976-ban készült, Arany Medve-díjra jelölt alkotás, amely Sánta Ferenc kiváló regényének talán még kiválóbb adaptálása. Nem értem, hogy ez a film miért nem lett világsiker. Persze, a szocializmusban készült, de mégis eljutott külföldre, és Fábri már egy világszerte ismert rendező volt a film megjelenése idején. Talán a nyugati közönség nem igazán tudta még megérteni a kelet-európai hozzáállást? Vagy csak úgy nem ismerték fel, hogy mekkora remekművet alkotott Fábri? Még a bevezetőben hozzátenném, hogy Az ötödik pecsét egy olyan erkölcsi tanmese, amely az egész emberiség számára üzenetet hordoz magában. Ajánlás révén nem fogom lelőni a sztori poénjait, de mindenképpen arra presszionálok mindenkit, hogy nézze meg a magyar filmtörténet szerintem legjobb alkotását.

A történet 1944-ben játszódik a nyilas rémuralom alatt. Egy este négy férfi beszélget egy pesti kocsmában. Király László, aki foglalkozását tekintve könyvügynök, Kovács János asztalosmester, Gyuricza Miklós órásmester valamint Béla kolléga a kocsma tulajdonosa. Különböző témák, az élet nagy dolgai kerülnek terítékre. Egy kis idő után csatlakozik hozzájuk egy sánta fényképész, aki a háborúban sérült meg. A nagy szólamok és okoskodások közepette a cinikus, és liliomtiprás gyanúját magán viselő Gyuricza úr egy olyan kérdést tesz fel, amely merőben megváltoztatja hőseink életét. A kérdés, amelyet Kovács úrnak intéz, de igazából az egész asztaltársaságnak és a nézőnek is szól: Tomoceuszkakatiti vagy Gyugyu lennél-e, ha feltámadsz a halálod után? Tudni kell, hogy Tomoceuszkakatiti egy elképzelt sziget uralkodója, egy zsarnok, aki embereket öl halomra. Kinyomatja alattvalói szemét, levágatja a nyelvüket, attól függően milyen kedve van. De mindezen borzalmak ellenére érthető Tomoceuszkakatiti viselkedése, ugyanis korának erkölcsei szerint cselekszik. Ő így tanulta, így a helyes. Nincs bűntudata. A másik személy, Gyugyu, ennek a zsarnoknak az egyik rabszolgája. Gyugyunak levágják a nyelvét, megölik feleségét, a lányát eladják egy öreg kéjencnek, de ő mégis meg tudja vigasztalni magát. Úgy gondolja számára meg marad a becsülete, illetve tiszta a lelkiismerete, mert ezeket a tetteket nem ő követte el. A történet itt vesz új fordulatot. A fényképész, Keszei Károly fontosnak tartja, hogy válasszanak a két személy közül. Keszei Gyugyut választja, mire Gyuricza hazugnak nevezi őt. Ezután hőseink nyugovóra térnek, majd másnap este a kocsmában újra találkoznak. Azonban társaságot kapnak a nyilasok személyében, akik letartóztatják őket…

Fontosnak tartottam a sztori ilyen fokú ismertetését, mivel az ajánlás csak így lehet teljes és érthető. Nos, amit itt elővezettem az a film egy harmada, egy hosszú jelenetben levezetve! Ebben a kb. 40 percben megismerhetjük hőseinket, kialakulhat bennünk egy ítélet a jellemükről. Fábri hűen követi a könyv eseményeit, nagyszerű dramaturgiát felmutatva. Nagyon izgalmas, ahogy a kamerával a térben játszik, behatol a szereplők közé. Azt érezhetjük, hogy mi is ott ülünk az asztalnál, a nézőt remekül avatja be a cselekménybe. Sánta Ferencet, a könyv íróját is ki kell emelnem, hiszen egy olyan életszagú eseményt írt le, amelyben azt gondolom minden 16 év feletti részt vett már. Az ember szeret nagy dolgokról beszélgetni, filozofálni, moralizálni, elképzel helyzeteket az életben, és azt, hogy ő hogyan cselekedne bizonyos szituációkban. (Főleg néhány pohár bor után.) Csakhogy a képzelet az más, mint a valóság. Fábri kiválóan adagolja a feszültséget ebben az első jelenetben. Kívülről hallhatjuk a bombázások zaját, a nyilasok első megjelenése is komoly feszültséget kelt mind a nézőben, mind pedig hőseinkben. Fábrira jellemző, hogy avantgárd eszközökhöz nyúl, ez most sincs másként. A jelenet közben, míg hőseink beszélnek, különböző képeket vág be. Ezek a képek Hieronymus Bosch-tól származnak, aki egy 15. századi holland festő volt, és lázálomszerű alkotásaival illetve a pokol ábrázolásaival vált híressé. A képek összehozhatók az ember szürreális gondolkodásával, elveszettségével illetve a történetben felmerülő erkölcsi dilemmával is.

Az ötödik pecsét valójában egy három részre tagolt példázat, amely alkalmas színházi előadásra is kevés jelenete és briliáns dialógusai miatt. Az első részben felvetődik a dilemma, kapunk egy benyomást a hősökről. A másodikban ez a benyomás a visszájára fordul, a harmadikban pedig újra megváltozik. A második részt nem szeretném részletesen taglalni, hiszen azzal már lelőném a film poénjainak egy részét. Szereplőink otthon vannak, és bármennyire tagadják, foglalkoztatja őket Gyuricza kérdése. A harmadikat meg pláne nem, mert akkor megakadályoznám azt az elementáris katarzist, és erkölcsi megtisztulást, amelyet a néző a hősökkel együtt él át a film utolsó tíz percében. Annyit mondhatok, mindenki a megfelelő utat választja. Tényleg hatalmas és frenetikus a befejezés!

Fábrit, a könyvet, a forgatókönyvet már dicsértem, de meg kell említenem a zseniális színészeket is. Gyuricza Miklós szerepében a briliáns Őze Lajos szenzációsabbat alakít, mint valaha. Király László szerepében a nagyszerű Márkus László, akinek bár kevés filmjét láttam, de szerintem soha nem volt ilyen jó. Akiről pedig még nem esett szó az a civilruhás náci szerepében zseniálisat alakító Latinovits Zoltán, akinek ez az utolsó filmszerepe sajnálatos öngyilkossága előtt. Akkorát alakít itt, olyan hátborzongató és félelmetes az antagonista szerepben, mint még soha. Nem sokat van a vásznon, de felejthetetlen és elmagyarázza nekünk, hogyan is kell megtörni az embert a hatalomnak. A többi szereplő is egytől-egyig nagyszerű, a legkisebb mellékszerep is telitalálat.

Az ötödik pecsét valójában a hatalom zsarnoki elnyomása és a kis ember erkölcsi tartásának viszonyát mutatja. Azért örök érvényű, mert a hatalmat bármilyen másik hatalommal be lehet helyettesíteni. Lehet akár nyilas, kommunista vagy náci. Az ötödik pecsét egy olyan erkölcsi dilemmát, egy olyan tanulságot mutat be, amely az egész emberiség számára követendő. Játszódhatna bárhol, bármilyen időben az érvényét akkor sem veszítené el soha. Számomra örök kedvenc, a legnagyobb magyar film, amely mindenféle pátosztól és giccstől mentes remekmű. Amikor megnézem, mindig azt érzem, hogy jobb ember lettem tőle. Azért ajánlom minden embernek, mert mind művészileg, mind emberileg az egyik legjobb film, amelyet valaha láttam.

Gaál Csaba