Megnéztük: Mielőtt meghaltam

20 éve már annak, hogy Tom Hanks bemutatta az AIDS beteg homoszexuális jogász, Andrew Beckett igaz történetét, ezzel elhódítva a legjobb főszereplőnek járó szobrocskát. Az 1993-as Philadelphia először képviselte a HIV fertőzöttek érdekeit Hollywoodban, jelenünkben pedig, rá két évtizeddel a Mielőtt meghaltam meséli el egy ugyancsak AIDS-es férfi történetét a 80-as években, egy más szempontot körüljárva, mint témabeli testvére. Ron Woodroof igaz sztoriját az egészségügy lobbija elleni harcról egy kanadai rendező Jean-Marc Vallée reprezentálja, főszerepben pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetéséül szolgáló, 40-es éveire beérett és a B kategóriás romantikus komédiákból az A kategóriába feltört színész, Matthew McConaughey. Sikerülhet az abszolút pálfordulást produkáló McConaughey-nek Tom Hanks nyomdokaiba lépni és elnyerni a legjobb főszerepért járó akadémiai díjat, egy AIDS-beteg megformálásáért? 

Képkivágás.JPG

1985-ben járunk, Dallas-ban. Ron Woodroof, a laza erkölcsű, drogproblémás, homofób villanyszerelő-rodeó cowboy épp a hozzá hasonlóan talpig férfi cimboráival vitatja meg, hogy Rock Hudson, férfiideál filmszínész a napokban elhunyt AIDS-ben. Ekkor Ron még nem is sejtette, hogy pár nappal később a kórházban lesz, egy munkahelyi baleset következtében, és megtudja, hogy ő maga is HIV pozitív és 30 napja van hátra. Bár először tagad és orvosi hibát feltételez, hisz önérzete nem fogadja el, hogy egy olyan betegségben szenved ami leginkább a melegek körében elterjedt. Pár napra visszatér addigi önpusztító életmódjához, iszik, drogozik és kurvázik, de rá kell jönnie, hogy az AIDS valóban a halálát fogja okozni.

Mindeközben a járvány sok áldozatot szed, így a gyógyszeripari cégek az AZT nevű szert próbálják minél nagyobb mértékben forgalomba hozni, annak ellenére, hogy hosszútávú mellékhatásai tisztázatlanok. Emberkísérleteket tartanak a kórházakban, melyek egyikének Ron is szeretne részese lenni, de elutasítják, így alternatív gyógymódok után néz. Mexikóban járva beszél egy visszavont engedélyű orvossal, aki elmondja neki, hogy az AZT csupán rövidtávon nyújt segítséget, hosszútávon viszont gyilkol.

A doktor segít neki meghosszabbítani az életét, különféle, külföldön használatos, ám az Egyesült Államokban nem engedélyezett szerekkel. Ekkor jönnek rá, hogy könnyen pénzt csinálhatnak az általuk felfedezett gyógymódból Amerikában, így alakul meg a Dallas Buyers Club, melynek tagjai busás tagdíj ellenében hozzájuthatnak az alternatív gyógyszerekhez, így nem kell a gyilkos, ám a gyógyszeripari cégek által mégis támogatott AZT-t használniuk. Ron és még a kórházban megismert homoszexuális, AZT tesztalany üzlettársa, Rayon (Jared Leto) vezette társulat népszerű lesz, több százan csatlakoznak. Az egészségügy azonban nem nézi jó szemmel, hogy az emberek nem az ő terápiájukat alkalmazzák, harcba szállnak Ronnal és a Dallas Buyers Clubbal. 

DALLAS-BUYERS-CLUB.jpg

Amellett, hogy a Mielőtt meghaltam az Amerikai Filmakadémia szívéhez közel álló témát választott, mindenképp emlékezetes film marad a legtöbb nézője számára. Kitűnően ábrázolt, megformált és zseniálisan eljátszott karakterekkel dolgozik, McConaughey alighanem élete egyik legjobb alakítását nyújtja, melyet még mindig furcsa kimondani, arra való tekintettel, hogy az igazi színészetet tulajdonképpen csak pár éve kezdte meg. A szerep kedvéért körülbelül 20 kilogrammot adott le (az ő leadott kilóit kaphatta meg Christian Bale az Amerikai botrányban elvállalt szerepéért..), görnyedt járása, simlis figurája egymagában elvinné a filmet. Ennek ellenére a színészethez 5 éves önkéntes száműzetéséből visszatérő Jared Leto is remekel, szintén jelentős súlymennyiséget adott le. A sorsot kihívó, excentrikus, homoszexuális karakter a method acting szüleménye, a zenész-színész saját bevallása szerint a forgatás alatt pár percre sem bújt ki szerepéből, még a kisboltba is így ment le. Az eredetileg Hilary Swank helyére beugró Ben Affleckné Jennifer Garner pedig hozza az elvárhatót.

A kitűnően alakított, kellően motivált karakterek mellett még a történetvezetés is erős, még akkor is, ha a kezdetekben egy kissé vontatott az alkotás. Nem szakad el az életrajzi filmek sémájától, tégláról téglára építkezik, szépen vezetgeti a karaktereket. De ha mindez nem lenne elég, Jean-Marc Vallée fricskája az amerikai egészségügynek sokáig felejthetetlen lesz még, ma is érvényes mivolta miatt. A hat oscarra jelölt film mindenképp 2013 egyik nagyja. McConaughey díja a legjobb főszerepért pedig egy külön sztori, hisz DiCaprio-ért szorít tulajdonképpen a teljes internet, még annak ellenére is, hogy nem a Wall Street farkasában nyújtotta legjobb alakítását. Ron Woodroof megformálásáért, valamint az utóbbi években végzett munkájáért mindenesetre jogos tulajdonosa lenne az oscarnak Matthew McConaughey is. Azt, hogy a végső hajrában ez hogyan zajlik majd le, az már a jövő zenéje, valami viszont bizton kijelenthető már most: A Mielőtt meghaltam egy remek alakításokkal teli, elejétől a végéig izgalmas alkotás, minden joga megvan 2013 legjobbjai közt szerepelni.

Fehér Tamás