Az utóbbi két hétben a szórakozás játszotta nálam a legnagyobb szerepet, ugyanis megnéztem a Ricky Gervais és Stephen Merchant által készített Futottak még… (angol címén Extras) című zseniális sorozatot. A szerzőpáros The Office nagysikerű szériáját követően 2005-ben vágott bele a sorozatba. A mindössze 13 részes Futottak még… két statisztáról, Andy Millman-ről és Maggie Jacobs-ról szól. Andy vágya, hogy legalább egy mondatot elmondhasson a vásznon, valamint szeretné, hogy sikerüljön a sitcom tervének megvalósítása egy tévétársaságnál. Maggie ambíciója pedig az, hogy meg találja élete párját a különböző forgatások alatt.

Az első évad első felében egy könnyedebb hangvételű sztorit látunk. A szerzőpáros egyértelműen a két karakterrel való azonosulást helyezte előtérbe, amely számomra maximálisan sikerült. Az első évad a filmiparba való rettentő nehéz bekerülésről illetve a statiszták hányattatott sorsáról szól, de már megjelenik a médiakritika is, amire még viszont később térek ki. Itt még sorozat éppen ezek miatt lassabban indul be, az akkori kritika nem tartotta többre, mint egy helyben álló, sem cselekményében, sem stílusában előrevivő sitcom-nak. A Futottak még… műfaját nem könnyű megállapítani, leginkább a The Office stílusához közelít a két szerző miatt.

A két főhősünk hasonló cipőben jár: egyikőjük sem tudja, mit akar igazából az élettől. Kapcsolataik felszínesek, éppen ezért képtelenek normálisan kommunikálni az emberekkel. Szociálisan érzéketlenek, teljesen ki vannak szolgáltatva az élet által rótt nehézségeknek. Mindketten túl vannak már fiatalságukon: Maggie 37, Andy 45 éves. A különbség közöttük az, hogy Andy egy jól fizető állást hagyott ott a színészet kedvéért, míg Maggie ténylegesen nem tud mit kezdeni magával. A Gervais által alakított Andy mindenáron be akar kerülni a show-businessbe, amelyért foggal-körömmel küzd, néha megmosolyogtatóan, néha pedig már szánalmasan. Szerintem egy kiváló karakter, az ember minden esendősége benne van, rendkívül könnyen azonosulható. Ne felejtkezzünk azonban Maggie-ről sem! Számomra az Ashley Jensen által megformált karakter volt a legnagyobb meglepetés, aki üde színfoltja, sőt, gyöngyszeme a szériának. Maggie a szerelmet kereső, együgyű lány, aki akaratán kívül többször keresztbe tesz a karrierjét kis lépésekben építgető Andy-nek. Rendkívül üres tekintete, vele született butasága miatt Andy-hez hasonlóan ő is nagyon azonosulható karakter, aki még jobban ki van szolgáltatva mindennek és mindenkinek, éppen ezért az ő élete még sötétebb, baljósabb világú, amely a második évadban teljesedik ki. Valójában Maggie egy kb. tíz éves gyerek értelmi szintjén áll, éppen ezért őszinte, és kérdései valamint megállapításai már-már filozófiai léptéket érnek el. A sorozat báját Andy és Maggie rendíthetetlen barátsága adja. Az, ahogy minden szituációban egymást támogatják, tanácsokat adnak egymásnak, az odaadásuk egymás iránt szívbemarkoló. Az ő kapcsolatuk lehet a kiút a világ, a média, a show-business embertelenségéből és az emberi lét kiüresedéséből.

A Futottak még… másik nagyszerű teljesítménye a média és a show-business kegyetlen kritikája. Ez benne van Andy karakterében, aki mindent bevet egy csekélyke elismerésért, de próbálkozásai mindig falba ütköznek. A sorozat minden epizódjában feltűnik egy híresség, akivel hőseink rendszerint kapcsolatba kerülnek. A sztárok felbukkanása illetve reflexiója önmagukra és Hollywood-ra és a médiára elképesztően ütős, egy briliáns húzás volt Gervais-től és Merchant-től. Kitűnik az, hogy a világsztárokat is kicsinyes dolgok mozgatják, akárcsak statiszta hőseinket. Mindenáron kapaszkodnak az elért sikerükbe, folyamatosan fenn akarnak maradni, mindig üldözik a sikert valamint az egocentrikusság legfelső szintjén helyezkednek el állnak. A hollywoodi sztárok asszisztálnak a saját kritikájukhoz. (Ami lehet persze egy óriási képmutatás, ezt mindenki döntse el maga.) Az egyik legkeményebb jelenet, amelyben Kate Winslet arról beszél, hogy szeretne játszani egy holokauszt-filmben, mert az az alakítás biztosan Oscar-t jelentene neki. (2009-ben meg is kapta a díjat A felolvasó című filmért, amely egy holokauszt szembenézős film…).

A második évadban jön el a média olyan mérvű kritikája, amelyet jómagam még nem láttam egy sorozatban. Andy befut sitcom tervével, megvan a nézettsége is, de mégsem érzi jól magát. Ő egy időtálló, jó, minőségi sorozatot tervezett, amelyet azonban a csatorna nem támogatott. Andy-nek választania kellett, hogy a pénzt vagy a tisztességet és a megbecsülést választja, mert a kettő együtt nem megy, ahogy ügynöke fogalmaz „ez csak néhány valakinek sikerülhet”. Rengeteg kompromisszum árán, Andy végül prostituálja magát, folytatja szériáját azon az alacsony színvonalon, amelyet a csatorna elvár tőle valamint elvállal minden hitvány szerepet is, mindezt azért, hogy egyszer A-kategóriás színész legyen. Egyébiránt az Andy által kitalált sorozat - amelyben egy félnótást játszik – a sitcom-ok remek kifigurázása. Néhány idegesítő karakter, ugyanaz a helyszín, alákevert nevetés valamint egy mottó – és kész egy, ahogy Andy fogalmaz „gyökereknek gyártott műsor”. A szörnyű az, hogy a sorozata mindentől függetlenül sikert arat a nézők körében, a kritikusok és a jó ízlésű kollégák azonban fanyalognak, és a műsor bénaságát mindig Andy orra alá dörgölik. Andy a várva sikert megkapja, de elégedetlen, és rájön arra, hogy a népszerűség nem változtat meg semmit az életében, sőt nyomorúságosabban érzi magát. Maggie-vel sem törődik, akinek munkájából adódó kilátástalansága tetézi be az egész második évadra jellemző keserűséget. A 13. epizódban - amely egy karácsonyi különkiadás - Andy egy zseniális monológot intéz a média ellen, amely miatt már megéri megnézni az egész sorozatot.

A Futottak még… minden egyes percében élvezhető, szórakoztató széria. Egy hatalmas ötlet volt, hogy a The Office-hoz hasonlóan nincs nevetés a jelenetek alatt, nem mondják meg mikor nevessen a néző. Ez a sorozat az, amelyben kínosabbnál kínosabb jelenetek követik egymást, olyanok, ahol nem lehet eldönteni, nevess vagy szánakozz. Számomra alákevert nevetés hiánya, dokumentarista felvételek elképesztő realitást adnak. Itt aztán olyan feszengős jeleneteket kapsz az arcodba, mint a South Parkba, csak itt hús-vér emberekkel. A Futottak még… nemtől, kortól, vallástól függetlenül mindenkit kritizál. A politikai korrektség intézménye (szerencsére) nem ismert ebben a sorozatban. Itt aztán törpétől, fogyatékoson és melegen át egészen a zsidókig és feketékig olyan keményen bánnak, ahogy az csak az életben fordulhat elő. De természetesen ez vicces és kínos, és feszengsz, ahogy hőseink éppen azon gondolkodnak, hogy hogyan is kezeljék a helyzetet. Hozzátenném, hogy nagyszerű, hogy ezeket a helyzeteket be lehet mutatni, mert bizony az élet ilyen, mi is feszengünk ilyenek miatt és valószínű minden emberrel előfordult már hasonló dolog, mint hőseinkkel.

Véleményem szerint egy óriási előrelépés az a világunkban, hogy ez a Futottak még… a BBC csatornán futhatott! A BBC a nyilvánosság temploma, a televíziós magas foka, és hatalmas dolog itt adták ezt a sorozatot. Hihetetlenül kiválóan reflektál a saját magára a csatorna, és gondoljuk csak el: ez a csatorna az adófizetők pénzéből készíti zseniális sorozatait. Angliában ez adja a minőséget, ez és ehhez hasonló csodák mennek fő műsoridőben. Hadd, ne ecseteljem nálunk mik mennek ilyenkor a kereskedelmi és a köztévében…

A Futottak még… mindent összevetve egy nagyszerű reflektálás a médiára, a sztárság intézményére, a politikai inkorrektségre, és görbe tükröt tart az emberek elé. Ténylegesen látni kell, egy eklatáns példája a média és televízió nyomorult és nyomasztó világának. Érdemes szinkronnal nézni, szerintem jól sikerült. Kerekes József jó, mint mindig, Györgyi Anna pedig egyenesen frenetikus Maggie szinkronhangjaként. Kiváló karakterfejlődés és karakterek, remek forgatókönyv és zseniális kivitelezés. Ez a Futottak még…

Gaál Csaba