Kult: Az Oliver Stone sorozat - 3. rész: Tőzsdecápák
A fotós-direktor Jerry Schatzberg és sorozatunk szintén neves alanya hétfőn együtt vacsorázott, ami nem is lenne önmagában nagy szám, de ha mindez Karlovy Varyban történik, ahol akkor még épp Európa egyik filmes banzája tartott, akkor már felkapjuk a fejünket. És főleg azért mert Oliver Stone nem csak egy finom vacsora élményével távozik a fesztiválról - amin nem tudni, hogy ott volt e Faye Dunaway vagy sem - hanem egy tetszetős életműdíjjal is. Ráadásul több alkotása is vetítésre kerül, pontosabban már került: "A sebhelyesarcú", a Showtime-on jelenleg is futó "Untold History of the United States" című sorozatból egy-egy rész, a "Nagy Sándor, a hódító" na és persze a Tőzsdecápák. És tényleg!
3.rész: Tőzsdecápák - Írta: Komoróczy Tibor
A cseh fesztivál sajtótájékoztatóján Stone - mint valamiféle ex-elnök, vagy egy szabadszellemű történelemprofesszor - beszélt a kommunizmusról, Bushról és Obamáról, bedőlt rezsimekről, de még a jelenlegi külpolitikai helyzetről is, célzok itt Egyiptomra, vagy Görögországra. A laikus szemével is nagyon érthető okfejtései egészen helytállóak, ahogy nagyrészt ezen témákat boncolgató filmjei is. A Tőzsdecápák viszont valamelyest kilóg a sorból, nem követi olyan mértékben a Stone paradigmát, de le kell szögezni, semmi esetben sem okoz csalódást. A történet szerint a Charlie Sheen alakította Bud Fox egy a sok ezer new yorki bróker közül, aki arról álmodik, hogy egyszer majd együtt dolgozhat a legendás Gordon Gekkoval. Az álom hamarosan beteljesül, mikor Bud ajándékot visz Gekko születésnapjára, majd üzletet ajánl neki. Az üzlet bejön, így Fox kis időn belül Gekko nem hivatalos üzlettársává lép elő. A Fox-Gekko tőzsdei svindlik mindaddig gördülékenyen is mennek, míg egy a Blue Star légitársaság átszervezését célzó üzlet után Budnak választania kell a családja és a barátai vagy Gekko között.
Martin- és Charlie Sheen valamint Michael Douglas - Wall Street
Stone a Szakasz sikere után eredetileg egy '50-es években játszódó drámát akart írni aminek a középpontjában egy kvíz show botrány lett volna. Ám az élet úgy hozta, hogy hagyta a fenébe az egészet, és Stanley Weiserel, forgatókönyvíró társával együtt felkerekedett a Wall Streetre és egy kis oknyomozói munka után elkezdte írni a bróker édesapja által ihletett Tőzsdecápákat. A direktor ismert egy üzletembert New Yorkból aki kezdetben milliókat kaszált, de későbbi hibái mindenét elvitték. Ez adta a történet alapját, amiről egyébként a rendezőnek John Bunyan allegóriája "A zarándok útja" jutott az eszébe. Az amúgy sem gyengének mondható alapkoncepciót Stone ezen felül igyekezte volna fölturbózni olyan regények egyes elemeinek "bedolgozásával" mint Dosztojevszkijtől a "Bűn és bűnhődés" vagy mint "A nagy Gatsby", amiből Baz Luhrmann készített nemrég sikeres adaptációt. Weiser azonban gyorsan lebeszélte a dologról. És meg is írta az első változatot, amiben a fő karakter egy zsidó, Freddie Goldsmith nevű gyerek lett volna, de Stone ezt hamar megváltoztatta annak érdekében, hogy elkerülje a sztereotípiát, miszerint a tőzsde a zsidók ellenőrzése alatt áll. Michael Douglas karaktere, Gordon Gekko egyébként - későbbi partnerével ellentétben - több akkori üzletemberből lett összeollózva. Az általa híressé vált szállóige - "a mohóság jó" - például Ivan Boesky tőzsdei kereskedő beszédéből lett koppintva, aki amúgy '85-ben érdekelt volt egy nagy tőzsdebotrányban.
Ami a szereplőválasztást illeti, nagy szerencséje volt a rendezőnek, hogy se Warren Beatty, se Richard Gere nem vállalta el Gekko szerepét, így hátrahagyva azt Michael Douglasnek. A "Száll a kakukk fészkére" produceri munkájáért az akadémia által már díjazott Douglasnek nagyon feküdt a szerep, akit Stone többre is tartott mint egy jó színész. Az Elemi ösztön későbbi sztárja egyszerűen sziporkázik mind Gordon Gekko, és rendkívüli játékával minden egyes megjelenésekor magára szegezi a néző figyelmét. Charlie Sheen a film elején még olyan mint egy lehervadt virág - akárcsak karaktere - ám a film kibontakozásával együtt az ő játéka is sokkal értékelhetőbbé válik. Az idősebb Sheen - akit fia választott a szerepre - jól kidolgozott karakterétől fogva kiegyensúlyozottan alakít, Daryl Hannah pedig azért annyira nem rossz mint ahogy a szakma vélte. John C. McGinley, aki szinte minden Stone filmben feltűnik legalább egy cameo erejéig ügyesen hozza a hülyét, Hal Holbrook érzésem szerint nem tud igazán kiteljesedni ezzel a szereppel, ahogy Terence Stamp sem, pedig két kiváló színészről beszélünk.
Douglas és Sheen a fináléban
Annak ellenére, hogy ha a tőzsdére gondolok akkor Antonioni Napfogyatkozása jut eszembe - ahogy Delon össze-vissza rohangál, a nép pedig őrjöng amiért bedőltek a részvények (egyszerűen zseniális!) -, a Stone féle Wall street nagyon is hiteles képét mutatja, a film Michael Douglas vezetésével, és a maga életszagú atmoszférájával nagyszerű élményt nyújt.
Oliver Stone ötödik nagyjátékfilmje csak az államokban negyvenhárom milliót termelt, bőven visszahozta a tizenöt millió dolláros költségvetését, s nemcsak közönség, hanem a kritikusok tetszését is elnyerte. A The New York Times újságírója, Vincent Canby Michael Douglas legmókásabb és legravaszabb alakításáról számolt be, Roger Ebert pedig a film átláthatóságát dicsérte a pénzügyi világ zavarosságával szemben. Az akadémia díjazta Douglast, aki az Oscar mellé kapott vagy még egy tucat díjat meggyőző játékáért, Daryl Hannah pedig egy Arany málnával lett gazdagabb. A rendező ugyan eme műéért nem vitt haza elismerést, de igen büszke lehet rá, bár megjegyezném: a hatalomjáték és a korrupció mellett egy kicsit hiányoltam az aktuálpolitikai elemeket...