Paul Thomas Anderson már összeszokott stábja 2012-ben is összeállt, hogy leforgathassanak egy filmet a szcientológia néven ismert vallásról, a direktor szokásos vesébe látó emberismeretével megfűszerezve. Az ígéretek szerint ezúttal L. Ron Hubbard, a fent említett egyház szülőatyjának történetét követi nyomon, a második világháború utáni Amerikában. A sztori továbbadásában többek között asszisztál Philip Seymour Hoffman, Joaquin Phoenix, Amy Adams és pár jelenet erejéig még Laura Dern is. 

Mi is a szcientológia (azon kívül, hogy Tom Cruise kedvenc szabadidő tevékenysége)? Egy olyan egyház, amely az emberi elme működésével foglalkozik, vallja hogy az ember egy alapvetően jó szellemi lény és a rossz tapasztalatai miatt romlik meg. Ha már ez megtörtént, akkor a szcientológia jelenthet kiutat, hiszen megmutatják az embereknek, hogyan jussanak el egy öntudatosabb szellemi szintre, ahol könnyeben kontrollálhatják életük tényezőit, hogy saját problémáikat megoldva jobbá tegyék az életüket. Az egyház L. Ron Hubbard amerikai író kidolgozott elképzelésein alapul, aki a dianetika (hogyan kontrolláljuk az elménkkel érzelmeinket) módszereire támaszkodva hozta létre ezt a - ma már több százezreket mozgató - vallást. A The Master ezt a folyamatot hivatott bemutatni. 

Freddie Quell (Joaquin Phoenix) egy amerikai veterán, a második világháborúban a Csendes-óceáni hadszíntéren teljesített szolgálatot. Mint ahogyan azt Hollywoodtól már jól tudjuk, a veteránok közül csak kevesen tértek szellemileg is száz százalékosan haza, ezzel a problémával szembesül Freddie is. Az őrület határán tengődő férfi különféle helyeket jár be, munkahelyről munkahelyről csapódik, nem leli a helyét sehol. A céltudatlan kavargást görbe esték színesítik, amikor Quell saját maga által kevert bizonytalan állapotú löttyöket felhasználva üti ki magát. Az egyik ilyen este egy hajón végződik, Lancaster Dodd (Philip Seymour Hoffmann) hajóján. Elsőre úgy tűnik, Freddie kalandjainak váratlan vége szakad, hiszen mint potyautast, börtönbe vihetik. Dodd azonban felajánlja neki, hogy ha neki is kever italokat, nem jelenti fel. Ekkor még nem tudjuk, hogy a mester gyakorlatilag segítő kezet kínált, ami kihúzza Freddiet az elmebajos csávájából és új lehetőséget nyit meg előtte. A néző ekkor ezen a karakteren keresztül nyer bepillantást a hajón működő "Az Ügy" néven emlegetett vallási szekta ténykedéseibe, melyet kezdetben nem tudunk mire vélni, csak úgy mint Freddie. De ahogyan az idő telik, kitisztul minden és mi is az egyház tagjai leszünk, ekkor már Quell történeti szála mellett egyenrangú lesz Lancaster Dodd vallási gyülekezetének kialakulás története. 

/Mivel is foglalkozom? Nos író vagyok, doktor, nukleáris fizikus, elméleti filozófus, de mindezeken felül csak egy ember, egy reménytelenül kíváncsi ember, csak úgy mint maga. /

Őszintén szólva nem voltam benne biztos, hogy írnom kellene-e erről a filmről. Kicsit olyan, mint maga a vallás amit feldolgoz, nem mindenki azonosulhat vele. Erről ad tanúbizonyosságot például a kissé döcögős történetvezetése és a terjedelmes hossza, ami a rendező által használt hosszú beállítások miatt még nyújtottabbnak tűnik. Másrészről ott vannak azok a ritkaság számba menően precíz színészi játékok, a színészi pályához visszatérő Joaquin Phoenix remekel, annyira élettelivé teszi elmebajos karakterét, mint még talán karrierjében soha. Amy Adams nagyon jól alakított kimért szigorával, mint Lancaster Dodd karakán neje, Philip Seymour Hoffmann pedig újra bebizonyította, hogy akármilyen szerepet adnak neki, képes kihozni mindből a 101 százalékot. Nem véletlenül döntött úgy az Akadémia, hogy indítja ezt a hármast 2012-ben a szobrocskáért, pechjükre mindannyiukat sikerült felülmúlni. Már maga a játék elvinné a hátán a filmet (a rendező pedig nagyon gyakran építkezik is a színészekre.) de a gyönyörű operatőri munkát szintén nagyon erős pozitívumként tudom felsorakoztatni, hiszen segítségével (és Jonny Greenwood remek aláfestő zenéjével) már az első percekben pehely könnyen bekerültem a film atmoszférájába. Paul Thomas Anderson pedig ismét megmutatta zsenialitását, egy olyan magával ragadó, vagy inkább magába szippantó filmet mutatott be, amit a moziterem elhagyása után is jó néhány alkalommal átrág az ember, mint kutya a jó csontot. 

A zenéléstől a filmszakmába visszatérő Joaquin Phoenix eddigi egyik legjobb játékát mutatta be, kijárt volna egy arany szobor. 

Ez a drágakő azonban mégsem csilloghat töretlen fénnyel, be kell érnie a csiszolatlan gyémánt titulussal. A filmben fellelhető egy jellegzetes alapkoncepció zavar, hisz a direktor L. Ron Hubbard életének prezentálását, a szcientológia bemutatását és felemelkedését ígérte, ezt viszont csak erősen hiányosan kaptuk meg. A film nem is ezeket a szempontokat követi, ezektől teljesen elrugaszkodik. Ezzel alapvetően nem is lett volna sok probléma, ha a film nem kapott volna a fejéhez bizonyos pontokon mégis, hogy azért csak jó lenne az ígéretekhez hű lenni. Összefoglalva, talán túl sokat markolna ezúttal Paul Thomas Anderson alkotása és sajnos bizony keveset fog. Talán mégiscsak jobb lett volna megmaradni annál az eredeti, mesélős vonalon megmaradni, ahogyan a film elindult. Emellett néha valóban kissé unalmas a darab, néha valóban kissé túl művészkedős. 

Összegezve meg volt a lehetőség, hogy egy kimagasló darabot tegyenek az asztalra, az eredmény ennek ellenére csak egy szimpla igen jó film lett, amiért kijár neki egy kiadós vállveregetés, hisz manapság már ez sem olyan könnyű. 

Fehér Tamás írása