1972. Június 18-án - napra pontosan 41 éve - a The Washington Post főoldalán közölte le, hogy betörők egy csoportját érték tetten a washingtoni Watergate irodakomplexumban, miközben a Demokrata Párt országos bizottságának a főhadiszállásán helyeztek el lehallgató készülékeket. Az ügy szálai egészen a Fehér Házig vezettek, ami később Nixon elnök bukását eredményezte, s nemcsak az amerikai politikában hagyott örök nyomot, hanem a filmtörténelemben is...

Richard Nixonról, vagy Trükkös Dickről - ahogy tetszik - ugyan nem készült sok filmalkotás, de az a kevés annál jelentősebb. Az Egyesült Államok harminchetedik elnökéről Oliver Stone, a politikai filmek mestere forgatott egy nemcsak politikai karriert átfogó, hanem a gyerekkorából és magánéletéből is egy-egy fontos momentumot kiragadó filmet, ami ugyan nem tartalmaz annyi kétes információt mint a JFK, de néhány jelenet erősen megkérdőjelezhető. A filmélmény viszont garantált. Egy másik alkotás, a Frost/Nixon Ron Howard műve már a egy más időszakba enged betekintést, pontosabban a lemondás után 3 évvel játszódik, és a legendás tv interjút eleveníti fel, nagyon feszült formában.

Frost/Nixon (2008) - írta Fehér Tamás

A Watergate-botrány emléke három év elteltével már halványult Amerika polgárainak emlékezetében. Richard Nixon lemondását követően visszavonult a nyilvánosság elől, már nem hangos tőle a sajtó, nem készülnek vele interjút. A csendet egy David Frost nevű riporter akarja megtörni, ez lehetne számára a nagy dobás, hiszen karrierje nem kevés kívánnivalót hagy maga után, bugyuta műsorokban szerepel. Ám nem csak ő lát jókora lehetőséget az interjú megszületésében, a volt elnöknek is fontos ez az alkalom, hogy tisztára moshassa a nevét. A film nagy része egy sötét szobában játszódik ugyan, mégis mérhetetlen feszültség árad a képkockákból, köszönhetően a fantasztikus színészi játékoknak, Frank Langella (Nixon) és Michael Sheen (Frost) mellett olyan nevek színesítik a filmet, mint Sam Rockwell, Kevin Bacon, Oliver Platt vagy Matthew Macfayden. A macska-egér játék elkezdődhet, az ex-elnök méltó ellenfélre talált, kérdés ki hibázik előbb. Igazi vérre menő szópárbaj ez, ahol egyetlen botlás is beszámíthatatlan következményekkel jár. Frostnak vallomást kell kicsikarnia, hiszen csak ezzel járhat sikerrel. A film eredetileg színdarab volt, ami a létező, 1977-es interjút dolgozza fel. A 2008-as alkotást öt akadémiai díjra jelölték, köztük volt a Legjobb film, a Legjobb rendező és a Legjobb férfi főszereplő (Frank Langella). 

A következő a sorban ugyan nem egy olyan darab aminek a főszereplője konkrétan Dick Nixon, viszont tudjuk, hogy annál inkább az. Az elnök emberei Carl Bernstein és Bob Woodward nyomozása alapján követi a Watergate-botrány menetét, fantasztikus hitelességgel és nagy precizitással.

Az elnök emberei (1976) 

Richard Nixont 1972-ben nagy aránnyal választották újra a demokraták jelöltjével George McGovern-el szemben. A Watergate ekkor már rég felszínen volt de Bernstein és Woodward írásai még nem ingatták meg Nixon szavazóit. A liberális nézetű, akkor már elismert színész, Robert Redford viszont annál inkább felfigyelt a két ambiciózus oknyomozó cikkeire. Redford még ugyanebben az évben eljátszott egy demokrata politikust A jelölt című filmben, '73-ban jelölést ért alakítása az akadémiától A nagy balhé-ban, majd felhívta Bob Woodwardot, hogy a készülő könyvük a Watergate-ről ne szimplán csak egy tényregény legyen, hanem a Post két újságíróján keresztül mutassa be a történéseket. "Az egyikük tősgyökeres fehér protestáns, a másik zsidó. Az egyikük republikánus a másik radikális liberális. Nem igen kedvelték egymást, de együtt kellett dolgozniuk. Arra gondoltam, hogy ez a dinamika a két karakteren alapul. És ez tetszett." - magyarázta később Redford. 

Bernstein és Woodward könyve immár Redford ötlete szerint jelent meg '74-ben, aki még ugyan ebben az évben meg is vette a megfilmesítés jogát, Alan J. Pakula pedig vállalta a rendezői posztot. 1974. augusztus 9-én Nixon lemond annak érdekében, hogy elkerülje a vád alá helyezést, William Goldman pedig befejezi a forgatókönyv első változatát. Azt a változatot ami senkinek sem nyerte el igazán a tetszését, és többször került átírásra többek közt Bernstein által. A forgatás első szakasza '75 májusában kezdődött Washingtonban, de Dustin Hoffman és Robert Redford - a két főszereplő - már három hónappal korábban ide érkezett, hogy alapos képet kapjon a Post munkájáról. Beültek a hírszobába, értekezletekre jártak, mindenre figyeltek. A filmben látott hírszoba a Post azonos mása, amit a Warner Bros-ál építettek fel, de olyan gondossággal, hogy Woodward szerint még a szemetesben is ugyan az volt, mint a valódi szerkesztőségben. 

Kiváló szereposztás - Dustin Hoffman, Robert Redford, Jason Robards mint Ben Bradlle, Jack Warden, és Martin Balsam

Kövesd a pénzt!

A film nyitó szekvenciája a betörés. Öt, profi felszerelésekkel rendelkező, öltönyös egyén bukik le a Watergate-komplexumban. Virgilio González, Bernard Barker, James McCord, Eugenio Martínez, és Frank Sturgis. Hármuk kubai származású, és a másnapi tárgyaláson ketten vallják azt, hogy a CIA-nél dolgoztak. Woodward (Redford) számára így már érthető is, hogy egy "harmadrangú betörés" gyanúsítottjainak miért van saját ügyvédje. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy két betörő noteszében is megtalálnak egy nevet: Howard Hunt W. H. (vagyis Fehér Ház). Amikor pedig felhívják ezt a Hunt-ot, a titkárnője Colson irodájába irányítja Woodwardot. Charles Colson irodájába. A meglepő csak annyi a dologban, hogy Colson Nixon elnök különleges tanácsadója, de néhány telefon után az is kiderül, hogy Hunt a CIA-nél is tevékenykedik. Valamint az is, hogy McCord az elnök újraválasztási bizottságának a tagja. A szálak végül Miamibe és egy titkos alaphoz vezetnek, aminek vezetője a volt igazságügy-miniszter John Mitchell, és világossá válik, hogy az EÚB (Elnök Újraválasztási Bizottsága) utalt át több ezer dollárt a betörők számlájára, s így az ügy már végérvényesen a Fehér Házat is eléri. Képbe kerül egy szűkebb csoport az EÚB-n belül, pontosabban öt ember aki tetemesebb összeget kapott rögtön a Watergate betörés után. A film utolsó óráját így az öt név felkutatása határozza meg. Annak ellenére, hogy tudjuk a történet végkimenetelét, Pakulának sikerül a film egészében fenntartani a feszültséget, ráadásul úgy, hogy a teljes valóságot jeleníti meg a filmben. Woodward "Mély torokkal" való beszélgetése után nyilvánvalóvá válik, hogy ez a poloskázás csak egy volt a sok közül, és mind-mind a demokrata jelölt lejáratását célozta. A film, ami rendkívüli hitelességgel követi az ügy menetét, akárcsak a könyv Nixon második beiktatásával ér véget, de még papíron összegzi a végkifejletet: az összeesküvőkre lecsap az igazságszolgáltatás, Nixon lemond, és csak a minden bűnére kiterjedő amnesztia menti meg a felelősségre vonástól.

Carl Bernstein és Bob Woodward örökre megváltoztatta a sajtó és a Fehér Ház viszonyát, átalakította az oknyomozó újságírást, és mai napig példaképként szolgál a fiatal generációnak, akik ha megnézik ezt a filmet, nemcsak, hogy nagyszerűen eltöltenek két órát, hanem tudatosul bennük, hogy mire is lehet képes egy fiatal, ambiciózus újságíró...

Komoróczy Tibor