Kult: Sétáló holtak!

avagy, miért több a The Walking Dead, mint egyszerű zombisorozat?

The Walking Dead - a modernizált sorozatmodell egyik zászlóshajója, az amerikai kábelcsatornák fejedelme, már az ötödik évadával rajtolt el. Brutális nézőszámok fűződnek a névhez, s ez a legkevésbé sem véletlen. A zombidrámaként aposztrofált széria alkotói igazi gourmandok: fogtak egy jó öreg receptet, hozzáadtak egy pár titkos összetevőt, az egyveleg pedig zseniális. A tovább mögött pedig részletezzük, milyen komponensekből áll össze egy ilyen nem mindennapi zombileves.

Season_5_cast_banner.jpg

Az egyszerűen csak The Walking Dead névre keresztelt sorozat (csak hogy a magyar címfordítóknak ne legyen túl nehéz dolguk - mondjuk egy alcím, még simán odaférhet) 2010-től látható az amerikai televíziók képernyőjén, azóta pedig túlzás nélkül világhódító utat jár be. Egy képregény adaptációról beszélünk, a nagybecsű Robert Kirkman tollából/ceruzájából. A sorozat legfőképp a kisvárosi Rick Grimes sheriffre és családjára fókuszál, de mellettük még sok más remekül felépített összetett karakterek (példa: Shane Walsh... micsoda karakter!) sorsát is figyelhetjük. Rick sztorija egy kórházi ágyon kezdődik, kómából ébred, s midőn kisétál a kórházból, azt konstatálja, hogy körülötte minden a feje tetejére állt, kihaltak az utcák, a megmaradt embereket pedig élőhalottak zargatják. A sheriff nekilát megkeresni a családját. 

Mindenek előtt szögezzünk le valamit. A Walking Dead csak másodsorban zombisorozat. Az elsődleges műfaja egy sokkal komplexebb akármi, rengeteg találó társadalomkritikával, reflexióval az emberi jellemre, az emberiség sorsának boncolgatása kegyetlen pszichológiai mélységekben. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjünk mindent a legelején!

A zombikultusz a popkultúra egyik legnagyszerűbb terméke. Kevés olyan dolog van mely olyan jól jellemezné 21. századi létünket, mint az agyatlan agyevő agyarkodók, s ezt nagyon is jól tudják és tudták már a filmesek, írók, vagy úgy unblock az alkotók már több évtizeddel ezelőtt is. Nem is voltak rest jól kifacsarni minden egyes értékes cseppet belőle. Az olyan elvetemültek, akik kiszámolták, hogy hány darab zombifilmet is készítettek már a történelem során, több mint 500-ról számolnak be, ennek a tudatában pedig kijelenthetjük, hogy rendesen lerágott csont már ez az egész. Mégis úgy érzem, sokan mégsem gondolják át, hogy a zombifilm, amit a moziban nézünk popcornt rágcsálva, a zombisregény, amit egy doboz kólát szürcsölve olvasgatunk a buszon, vagy éppenséggel a zombisori aminek szenvedélybetegei vagyunk, egy részt nem hagynánk ki - mind a fogyasztói társadalom paródiája, kigúnyolása. zombi.JPGJogosan merülhet hát fel a kérdés, hogy mégis akkor kinek jut eszébe egy ötszázegyedik zombiproduktum elkészítése? Na most, ez a kérdés elsősorban azért nem releváns, mert olyan korban élünk, melyben a fogyasztói társadalom egyre nagyobb súllyal nehezedik a nyárspolgár vállára, így igazából létjogosultsága van minden újabb próbálkozásnak. Másrészt, egyesek úgy tartják, hogy nincs olyan szekér, amire nem fér még egy villával, így újra és újra nekifutnak a zombitörténetnek, egy-egy még nem sokat használt perspektívából. Ilyesfajta úton jár a The Walking Dead is. Megmagyarázom, csak térjünk vissza egy kicsit a történethez.

Tehát egy világméretű járvány (amivel szemben egyébként az emberiség valószínűleg tehetetlenül állna, látva az ebola jelenlegi pusztításait) kiirtotta és/vagy járkáló hullává tette a Föld lakóinak 90 százalékát. A megmaradtak szeme előtt csak egy dolog lebeg: a túlélés. És ezért a legtöbben mindent megtennének. Egy új világrend köszöntött be, mely az eddig ismert civilizációt már csak nyomaiban tartalmazza. A farkastörvények számítanak az új irányelvnek (ölsz vagy meghalsz... vagy meghalsz és ölsz), s szépen lassan rájövünk, hogy a fő ellenség - mint mindig - most is maga az ember. S ahogyan ezt a felfedezést kibontja a sorozat, az briliáns. 

Évadról évadra erősödik bennünk az érzet: ha zombit látunk, az még oké, de ha feltűnik egy eddig nem látott, tisztázatlan álláspontú szereplő, na akkor baj lesz. A sorozat nyíltan utal vissza a társadalomra, hiszen mint a posztapokalipszisben, most is ugyanazt csináljuk, nem? Ledöntünk magunknál gyengébbeket, hogy jobb pozícióba kerüljünk. Ebbe pedig egy idő után legtöbbünknek beletörik a bicskája, s feladjuk a jófiú szerepkört. Csak úgy mint főszereplőnk Rick Grimes, aki a két véglet között egyensúlyozik, ide-oda billeg, míg ugyanazt ismételgeti: vajon áthaladtam-e már azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés? Újabb és újabb nehézségekkel néz szembe, amik teljesen átformálják, és felvetik a kérdést: ember vagyok még, vagy csak egy a sétáló hullák közül? walking.JPGAnnyi és annyi olvasatot, reflexiót mutat ez a sorozat, még a felsoroltak mellett is, hogy nem győzünk rajta mantrázni. 4 évad pörgött le, a történet pedig nemhogy laposodik, csak egyre érdekesebbé válik és újra megmutatja, hogy még mindig van bőven kifejthető téma. Még be sem mutatkozott az ötödik évad, már berendelték a következőt, s ha szerencsések vagyunk még utána is jó ideig nézhetjük még a szériát minőségromlás nélkül. Ha csak meg nem akadályozza a gyártást, egy esetleges zombiapokalipszis. Bár talán a sorozat megtekintése után, már felkészültebbek lennénk rá, mint azelőtt. Na tessék, még egy indok a nézésére. 

Fehér Tamás